A fejlődés ára: elbúcsúzni attól, aki voltál. A régi énednek is jár egy búcsú.

A gyermekeim nagykorúak. De mikortól mondom majd azt, hogy felnőttek? Az én fejemben a felnőttség ott kezdődik, ahol az önálló élet: saját lakással, saját jövedelemmel, felelősséggel, iránnyal.

És én? 48 éves vagyok. Azt hiszem, szeretném azt mondani, hogy fiatal vagyok… de talán pontosabb úgy, hogy fiatalos középkorú nő. Az a nő, aki még most is képes egy kültéri futást hirtelen 7 kilométeres távvá alakítani úgy, hogy évek óta alig kocogtam.

Aki képes egyszerre két egyetemen tanulni, aki dolgozik, jelen van a családjában, feleség, anya, társ.

S közben az életem változik. Néha úgy, ahogy szeretném. Néha úgy, ahogy nem.

Hogyan tartom egyensúlyban ezt a sok szerepet? Majd írok erről is.

Most azonban szeretném elengedni azt az időszakot, ami mögöttem van.

Mert vannak gyászok, amelyeknek nincs temetése. Nincs virág. Nincs búcsúbeszéd. Csak te tudod, hogy valami benned csendben lezárult.

Ez az identitásváltás láthatatlan gyásza.

Az identitás a szerepeinkből, értékeinkből, kapcsolatainkból és a magunkról alkotott történeteinkből épül. Amikor ezek megváltoznak, az idegrendszerünk veszteségként reagál még akkor is, ha az új helyzet kívülről pozitívnak tűnik.

Ezért gyászoljuk sokszor azt is, aminek „örülnünk kellene”:

· munkahelyváltás

· válás vagy szakítás

· szülővé válás

· gyerekek kirepülése

· karrierváltás

· betegség miatti lelassulás

· vagy egyszerűen azt, aki régen voltunk

A régi identitás megszűnik. Az új még nem stabil. A kettő között pedig ott van a láthatatlan gyász.

Ez a gyász ritkán sírás. Sokkal inkább:

– a „Ki vagyok most?” bizonytalansága,

– a régi rutinok eltűnése,

– a megszokott önbizalom rétegeinek lefoszlása,

– zavarodottság, üresség, nosztalgia.

Mindez normális.

Az identitásváltás egyszerre veszteség és fejlődés: valamit el kell engednünk ahhoz, hogy valami új bennünk helyet kapjon.

A kérdés nem az, hogy „Miért érzek így?”, hanem az:

„Hogyan tudok helyet adni annak, aki most vagyok és szeretettel elkísérni azt, aki voltam?” Mert a láthatatlan gyász nem a gyengeségről szól, hanem arról, milyen mélyen változunk.

Ha most épp ebben jársz: nem vagy vele egyedül, és nincs vele semmi baj.

Ez csak annak a jele, hogy fejlődsz, változol és hogy egy új történet készül benned.

💚 Ha szeretnéd megérteni, mi zajlik benned, és szeretnél stabilabb talajt találni ebben az időszakban, szeretettel várlak coachingra vagy mentálhigiénés konzultációra.

Írhatsz üzenetet vagy foglalhatsz időpontot a naptáramban.